
Elismerések
2003-ban elnyertük az Észak-alföldi Régió turisztikai marketing díját, az „Észak-alföldi régió ajánlásával’ minősítést.
2004-ben oklevéllel és emlékplakettel tüntetett ki bennünket a Szolnoki Helyőrség 3. sz. TPSZI szervezete.
2005-ben elnyertük Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata „Szolnok Expo 2005 vásárdíját”.
2005-ben a Szolnoki Civil Kavalkádon kaptuk meg a „Szolnok város 930 éves” emlékplakettet, Szolnok Megyei Jogú Város civil elismerését.
2006-ban pályázás után megkaptuk „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Védjegye” plakettet
2006-ban önkormányzati ajánlásra megkaptuk az Észak-alföldi Régió RIB által alapított „Alföld turizmusáért” díjat
2008-ban:
- elsimerő oklevél a Szolnoki Civil Kavalkádon gyújtott aktív közreműködésért
- emléklap a Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Egyesületétől a „Falu a városban” - a Visegrádi országok folklór együtteseinek találkozója” - rendezvényen a színvonalas bemutatkozásért
2009-ben:
- elismerő oklevél JNSZ Megye Önkormányzatától a Kreatív FoldanceNet program keretében rendezett „Kreatív hagyományok - születő hagyományok” nemzetközi pályázaton való eredményes részvételért – prezentáció kategória.
- elsimerő oklevél a Szolnoki Civil Kavalkádon gyújtott aktív közreműködésért.
- Pályázat útján megújításra került a „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Védjegye” plakett használati joga.










